63. Fejezet*Instabil léptek nyomai

A fejezet dala: Selena Gomez - The Heart Wants What If Wants

Még mindig a szoba ajtajára meredek keményen, s hitetlenkedve, hogy képes volt tényleg az éjszaka közepén Flor egyetlen szavára elrohanni. Annyira abszurdnak gondolom az egészet, azt, hogy megjelent. Állítása szerint ez a ház nemrégiben lett vásárolva, s senki nem tud róla. Nem lehet ennyire ostoba, nem.. nem teheti meg, hogy egyedül hagyja el azzal az ócska nőnek nem nevezhető lénnyel a házat. Ő is tudja, hogy milyen fenyegetettség leselkedik rá odakinn, s abban sem kételkedem, hogy Henryék már erről a házról is tudomást szeretek.

Elindulok nagy lendülettel az ajtó irányába, de mielőtt odaérnék teljesen, az kinyílik. Először megkönnyebbülten, reménnyel telve pislogok nagyokat, hogy a vissza érkező férfit az ölelésembe vonjam, de a mosolyom lankad, ahogy Niall arca, és szőke haja tűnik fel.

– Hé, minden rendben? – lép beljebb, maga mögött meg be is csukja az ajtót.

– Niall, hogy lenne bármi is rendben, amikor Harry elrohant?

– Csak nem féltékeny vagy?

– Micsoda? Nem, ezen már régen túl vagyok. Tudom, hogy senki nem kell neki – rázom azonnal felsóhajtva a fejemet meg.

– Akkor?

– Niall, ne legyél ennyire kicseszett naiv! – szinte már felkiáltok, s a hajamat kiseprem az arcomból, majd a kanapéra rogyok.

– Túl sok időt töltöttél a barna hercegeddel – foglal helyet kissé arrább tőlem. Mosolyog, de látom, hogy nem őszinte a széles vigyora.

– Ne a szókincsemet osztályozd – emelem égnek a tekintetemet, a lábaimat pedig magam alá húzom. – Tudod nagyon jól, hogy mi a problémám. Hogy mi miatt is aggódok.

– Tudom, de felesleges, és nem tesz jót, ha idegesíted magad. Harry tud magára vigyázni, ezt te is nagyon jól tudod.

– Niall, nem éppen azt mutatja az elmúlt napok eseménye, hogy annyira tud magára vigyázni!

– Lea, Harry erős, most pedig, hogy tudja, apuka lesz, bármit meg tesz annak érdekében, hogy mielőbb épségben visszaérjen hozzád.

– Remélem nem veszed be, hogy ez csak egy véletlen egybeesés.

– Bármi is legyen, Liam ott van vele. Neked pedig pihenned kell – áll fel, s felém nyújtja a kezét.

– Ígérd meg, hogy visszajön!

– Visszajön – mosolyog rám biztatóan.

Az övébe csúsztatom a kezemet, s felállok. Szoros ölelésébe von, a hátamat megnyugtatóan simogatni kezdi, míg én félve kapaszkodok meg a felsője anyagába. Lehunyom a pilláimat pár másodperc erejéig, s igyekszem magamat lenyugtatni, s tényleg betudni az egészet egy ócska rendőri próbálkozásnak. Niall felvezeti a kezét, a tarkómon is megismétli a nyugtató mozdulatait.

– Becsomagoltál már?

Kérdése hallatán megfeszülök, s lassan eltávolodok tőle. A kék íriszeibe meredek, a vérem forr, s a szavak, amelyek elhagyták a száját egy pofont érdemelnének.

– Nem mondták még, hogy olykor jobb, ha befogod a szádat? – lépek el mellette, s az ágyra mászok.

– Lea, te is tudod, hogy az a legjobb nektek, ha Gemmáékkal tartasz. Harry pedig nyugodtan el tudja intézni az egész ügyet, hogy utána minden rendben legyen. Nyugodtan tudnád a világra hozni a kicsit.

– Nem érdekel, nem hagyom magára! Nem fogom engedni, hogy bármi baja is legyen. A gyerekem apja, az a férfi, aki a gyűlölet és az imádat határán táncol nálam, hiszen hajszálvékony a két érzés között a határ. Néha az őrületbe kerget és messze szaladnék tőle, máskor viszont mindennél jobban vágyom a megnyugtató ölelésére. Az a férfi, aki elérte, hogy mindent felborítsak, semmi se érdekeljen, és csak is azt a mocskos világot lássam, amiben ő él, néha szép felszínes dolgokkal. De ez a mi világunk. Ő egy érző ember, még ha nem is mutatja ki, de szeret és hasonlóan mellettem maradna fordított esetben.

– Igen, de férfi..

– Ne – emelem fel a kezemet, hogy fogja be. – Ne gyere nekem ezzel a hím-soviniszta kifejezéssel, mert komolyan megütlek!

– Jól van kis harcos – vigyorodik el ismételten. – Jobb, ha szunnyadni megy az anyaoroszlán, mert ha hazaér Harry és karikásak a szemeid, nem fog jót állni magáért.

Eldőlök, a takarót magam mellé húzom, hogy öleljem, ahogyan régebben is tettem, amíg Harry nem lépett az életembe.

– Jó éjszakát!

– Neked is – oltja le a villanyt, s végre elhagyja a helyiséget az ostoba kijelentéseivel, a feltételezéseivel karöltve.

***

A kezem kinyúl, s végigsiklik a lepedő selymes felületén, amely hidegen formálódik az ujjaim mozdulatát követve. Lassan elkezdek pislogni, s még egyáltalán nem érzem magam kipihenten, de a sok kusza gondolatnak köszönhetően pár óra forgolódás, értelmetlen hánykolódás után sikerült elaludnom. Most pedig a fénnyel küzdve próbálom elérni, hogy teljesen magamhoz térjek, ahogyan a hátamra fordulok, annak reményében, hogy Harry mögöttem, kissé elnyílt ajkakkal szuszog, míg a mellkasa egyenletesen emelkedik, s süllyed.

Csalódás tör rám a hasonlóan hűvös ágyneműnek köszönhetően, amely fogad. Kinyújtózkodok, s felülök bármi jel utána kutatva, amely arra enged következtetni, hogy valamikor hazaért. A csalódás még magasabbra hág bennem, de nem akadályoz meg abban, hogy kimásszak az ágyból gyorsan egy ásítás közepette. A kócos hajamba túrok, s ahogy vagyok már fel is rántom a szobánk ajtaját, a lábaim szaladva veszik az akadályt a lépcsőn, míg a csendes nappaliba le nem érek, ahol minimális hangerővel mese szól a televízióból. Lotti a szőnyegen ül pár játékkal, míg a kanapén Niall és Gemma a reggelijükön nyammognak. A fejemet kapkodom, míg ők értetlenül merednek rám, Lotti pedig csilingelő, reggeli hanggal köszönt.

– Hol van? – nézek Niallre annak reményében, hogy kinyög valami értelmeset, elfogadhatót. – Niall, hol van Harry? A fiúkkal beszél valahol? – még mindig hallgat, míg a tányérját az kis asztalra helyezi, s feláll. Közeledni kezd felém, de én hátrálok annak ellenére, hogy tudom, semmi félnivalóm. – Niall, ne cseszekedj velem! Nem most van itt az ócska viccek ideje. – egymás tekintetébe meredünk, én pedig már ordítanék a szívem szerint, miközben a vállainál fogva meg is ráznám, hogy végre észhez térjen. – Nyögj már ki valamit!

Gemmára nézek, aki szintén abbahagyta a reggelije elfogyasztását. Kapkodom kettőjük között a tekintetemet, a szívem kihagy pár ütemet, s a rossz érzés azonnal maga alá is temet.

– Még nem jött haza, Lea – mondja Niall.

– És ezt így közlöd?

– Biztos minden rendben, ne gondold túl a dolgokat – mondja Gemma, mire zavarodottan rá kapom a pillantásomat. Komolyan gondolja ezt az elmúlt napok forgatagával együttesen? Nevetséges!

– Ezt még ti sem hiszitek el – bökök feléjük, majd Niall mellett el is viharzok fel az emeletre.

Magam után becsapódik az ajtó, de hidegen hagy a hangos csattanása. A fürdőbe a csaphoz igyekszem, ahol a fogaimat erőteljesen kezdem el megsikálni, míg a gondolataim vadul cikáznak a fejemben. Szőke hajam ide-oda leng, olykor előre hull, mire megelégelve a tettét egy kusza kontyba fogom össze a fejem tetején. Kiöblítem a számat pár perc elteltével, majd megmosom az arcomat, s már el is hagyom a helyiséget. Niall tűnik fel, de nem szentelek neki különösebb figyelmet.

A gardróbban az egyik polcról lekapok egy rövidnadrágot és egy atlétát. Elkezdek átöltözni, másodpercek töredékébe telik mindössze, míg az anyagokat magamra rángatom. Kikapok egy táskát, s őrült módjára a szobában igyekszem minden fontosnak vélt dolgomat a mélyébe dobálni. Niall semmit sem szól, és szerintem ez a legjobb, amit most tehet. Telefonom az egyedüli, amely a kezembe marad, a táskám pántját a vállamra csúsztatom, s a névjegyzékben az ujjam türelmetlenül jár, míg Harry nevére menve a fülemhez emelem a készüléket. Kicseng. Szemeim Nialléval találkoznak, aki a mellkasa előtt összefont kezekkel mered rám, míg én a sokszoros csengést hallom. A végén kisípol a telefon, én pedig újra próbálom.

– Lea, hova indulsz?

– Megkeresem Harryt, ha már te ennyire tétlenül ülsz itt – mordulok rá, s ellépve mellette hagyom el a hálószobát.

– Ne legyél egy őrült! – hangos lábdobogások adnak tanúbizonyságot arról, hogy utánam igyekszik, de valahogyan az én lépteim határozottsága és ereje, felülmúlhatatlan.

– Mi történik? – Gemma kutakodó hangon fordul Niall felé, de én már ki is lépek a meleg, szicíliai napsütésbe.

– Megőrült! – kiált fel Niall, s tovább szalad utánam, míg én az autó felé lépek. – Lea, legyél már eszednél, az Isten szerelmére! Harry megöl, ha csak az egyik hajszálad is meggörbül!

– Én pedig téged, ha neki valami baja lesz – vetem oda, s bemászok az elülső ülésre.

A motor felbúg, Niall pedig bemászik mellém.

– Van egyáltalán jogosítványod?

– Jelenleg ez sem érdekel – hajtok ki az udvarról, meg sem várva, hogy Niall becsapja a kocsiajtót. Él pillantást vetek a férfira, aki reménykedő arccal méreget. – Ne aggódj, van – nyugatatom meg, bár megérdemli, hogy bizonytalanságban hagyjam az utunk során.

– Hova megyünk?

– A klubhoz.

Az út kimondottan csendesen telik. Niall semmilyen megjegyzést nem tesz a vezetési stílusomra, s a korlátozások megszegéséle, miután megfenyegetem, hogy a város és a ház között félúton kiteszem, s mehet arra, amerre jár. Az ujjaim már elfehéredve fonódnak a kormányra, s fájdalmasan lüktetnek, ellentmondva a vad szorításnak. Lábam a pedált szinte az ütközésig nyomja, az autó könnyedén száguld az üres úttesten, amelyen csak olykor jön szembe egy-egy jármű.

A városba beérve már lassul a tempó, mert az autósok ráérősen vezetnek, bár a dudák kemény szólama meg is szólal olykor. Türelmesen nyújtózok az ülésemben, hogy valami kibúvót lássak, s meg tudjam előzni az előttünk levő emberek sokaságát, akik pillanatok alatt mennek az agyamra. Niall próbál magyarázni, hogy nyugodjak meg, mert ha két perccel később érünk oda, akkor sem lesz az ég világon semmi baj. Kezemmel megkeresem az övét, és a szájára nyomom, hogy végre fogja be és ne idegesítsen feleslegesen, így is még pengeélen táncolok, s akkor fogok megnyugodni, ha Harry a karjaiba zár és biztosít arról, hogy az ég világon semmi baj nincs.

Teljesen a fékre lépek, az autó kerekek csikorgása közepette áll meg a szórakozóhely előtt, ahol már magam sem tudom, hogy mikor jártam utoljára. Kivágom az ajtót, nem érdekel semmi, csak a bejárat felé igyekszem. Az ajtót belököm, és a hangos zenével körülvett tágas helyiségbe lépek, amely kong az ürességtől. Lábaim a földbe gyökereznek, ahogy a tekintetem végigszalad az egész belsőtéren. Nagyot nyelek, s elindulok lefelé a lépcsőn a táncparkettre. Az asztalok, a bárszékek nagy része fel van borulva, az üveglapok szilánkjaikban hevernek a földön, a háttérben pedig az értelmetlen zene zúg.

– Kapcsold ki! – kiáltok Niallnek. – Kapcsold ki ezt a zenét!

Niallt a szemem sarkából látom elviharozni a pult irányába, ahol is felsiet az emelvényre, s pár pillanat múlva csend száll le a szórakozóhelyre. A színes fények helyét a rendes lámpák veszik át, a szemeim pedig valamit kutatva néznek újra, s újra körbe. A bárpultnál a poharak, az üvegek tartalmával ragacsos, foltos egyveleget alkotnak. Ujjamat a fa pultra helyesem, s pár golyó ütötte nyomon végig is szalad. Nagyot nyelek, s a lábaim az iroda irányába visznek, melynek ajtaja behajtva fogad, bár kemény horpadással a külsején. Meglököm, s a látvány, amely odabenn fogad, eléri, hogy a szemeim könnybe lábadjanak, a szívem megáll, kihagy pár heves ütemet, s remegő lábakkal merészkedek beljebb a véres foltokra meredve.  

Facebook csoport: Alexa S. blogs

62. Fejezet*Szívtelen érzelmek

A fejezet zenéje: Ellie Goulding Still falling for you

A hosszú fürdőt követően kimászok a kádból, s egy törülközőt tekerek magam köré. Bőröm szinte már ráncba szaladt a hosszadalmas áztatásnak köszönhetően, de egyáltalán nem bánom. Pár kósza tincs a bőrömhöz tapad, amelyen még néhol végigszalad egy-egy vízcsepp. Elhagyom a helyiséget annak reményében, hogy Harry már végzett az eligazítással.

Az éjjeli lámpa az ágy mellett, amely mindössze némi fénnyel árasztja el a helyiséget. Harry még nincs itt, így a gardróbba megyek, hogy valami lenge, kényelmeset magamra rángassak, amely megfelel az éjszaka további részében. Egy trikó és egy bugyi mellett döntök, a törülközőmet kiterítem, majd az ágyhoz indulok. Az ajtó nyílik, én pedig léptemet megállítom, s arra pillantok. Harry elmosolyodik, ahogyan rám pillant, s maga mögött becsukja az ajtót.

– Azt hittem, hogy már alszol – lép közelebb és egy apró puszit csen.

– Legyek túlságosan is romantikus és mondjam, hogy már nélküled nem is megy?

– Hát, jól hangzik, de szükséged van a pihenésre, úgyhogy sipirc az ágyba – csapja meg finoman a fenekemet egy széles vigyorral az arcán. – Lezuhanyozok és jövök.

Hátat is fordít és bemasírozik a párás fürdőszobába. Maga után az ajtót nem csukja be, így a tükörben látom, ahogyan minden ruhájától megszabadul és beáll a tus alá. Elnyúlok az ágy kényelmében, a hajamból kihúzom a gumit, a takarót pedig teljesen az ágy végébe hajtom, hogy ne melegítsen az éjszaka során feleslegesen.

Harry percek elteltével ki is lép a derekára tekert törülközővel a csípőjén. Minden lépésénél az anyag meg-meg mozdul, ahogyan a hasán az izmok is, melyeken szinte végigszáguldanak a még megmaradt vízcseppek. Mély nevetése felhívja magára a figyelmemet, így egy mosollyal az arcomon az oldalamra fordulok, ő pedig egy bokszerért megy, amit magára is kap.

Mellém érve leoltja a villanyt, a szoba sötétségbe borul ő pedig mellém fekszik. Mivel az ő térfelén kényelmesedtem el, így picit arrább tessékel, de éppen csak annyira, hogy ne essen le az ágyról, majd magához von. Kezét a trikóm alá bújtatja és a hasamat kezdi el simogatni. Cselekedete mosolyra késztet. Tudom, hogy milyen régóta is szerette volna ezt az örömhírt hallani, így emiatt sem piszkálom, hogy ennyire édesen közeledik. Kezem az övére csúszik, ujjaink egybekulcsolódnak, ajkai pedig a vállam bőrét érintik.

– Honnan tudták Isabelláék ezt a címet?

– A mindig információra éhes Lea – fogaival kissé megkarcolja a bőrömet, majd ismételten egy nedves puszit ad. – Fogalmam sincs. Niall nevén van a ház, valóban, annak ellenére, hogy az én tulajdonom.

– Nem gondolod, hogy nincsenek véletlenek?

– Baba, soha nem hittem a véletlenekben – mormogja a nyakamba. – Ezért is kell elmenned holnap Gemmáékkal.

– Tessék? – szinte felkiáltok, s hirtelen fordulok meg, s felülök. Lenézek rá, ő pedig felém nyúl, hogy vissza húzzon magához.

– Baba, szeretném, ha biztonságban lennétek, és nyugodtan el tudjam intézni a dolgaimat, úgy, hogy ne kelljen azon aggódnom, mikor is kerültök ti veszélybe.

– Ezt te sem gondolhatod komolyan! Harry, nem hagylak itt, nem.. nem! – rázom a fejemet, s a felkarját kissé megszorítom, ahogy közelebb próbál magához vonni ismét.

Feladja, felül keze pedig a tarkómra csúszik. Szemeimbe néz még így a Hold gyér fényében is.

– Lea, kérlek, tedd meg ezt nekem – suttogja, s lágy szavai a szívemig hatolnak, ám nemlegesen rázom továbbra is a fejemet.

– Ilyet ne kérj – mászok az ölébe, s oldalról a hajába túrok. Homlokomat az övéhez érintem, s a szemeibe nézek, míg ő az ágy támlájának dől. – Elküldhetsz mindenkit, de én akkor is itt maradok veled!

– Megint kezdünk egy nyálas szappanoperára hasonlítani – nevet fel, s megcirógatja az arcomat.

– Örülök, hogy ennyire jól szórakozol – sóhajtok fel.

– Jobb mintha sírnék, nem igaz?

– Kételkedem abba, hogy tudnál sírni – kuncogom el magam. Pár pillanatra el is merengek azon, hogy vajon láttam-e már a könnyekre utaló jelet, de nem igazán rémlik ilyen kép.

– Most arra célozgatsz, hogy érzéketlen vagyok? – böki meg az oldalamat, én pedig a vállára hajtom a fejemet az arcomon egy széles mosollyal.

– Hát, ne mondd, hogy alaptalanok a kijelentéseim – húzom végig az oldalán a mutatóujjamat, mire az izmai össze-össze rándulnak.

– Áucs! Ez most igenis szíven ütött!

– Ennyit még te is kibírsz – nyomok puszit a nyakára. – De ezzel most nem terelted el az eredeti témát.

– Bassza meg, pedig nagyon is reméltem.

Mosolygok, s hiába nem látom az arcát, tudom, hogy az ő rózsaszínes ajkai is egy szelíd mosolyt formálnak.

– Ideje, ha elkezded magadat szoktatni a káromkodásmentes beszédre! Nem fogom engedni, hogy a gyerekünk előtt is így beszélj.

– Bekeményítesz, asszony?

– Valakinek muszáj lesz a kezébe venni az irányítást – ásítok bele a mondatba. – És még nem vagyok a feleséged, és ezt a szörnyű megszólítást el is felejtheted.

– Úgy érzem, hogy tartanom kell attól, hogy átveszed a család felett az irányítást.

– Hát, végül is minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Még akkor is, ha az a férfi az alvilági üzletekben sikeres – ülök fel, hogy a szemeibe tudjak nézni. – És még fogalmam sincs, hogy miben.

– A nyomozó el bukta a feladatát?

– Azt hiszem, hogy már egészen régen. De hát te mondtad, hogy nincsenek véletlenek.

– Bizony, nincsenek – nyom egy puszit a számra. – De ideje aludni.

– Még mindig nem felejtettem el, hogy el akarsz küldeni – mászok mellé, de a tekintetemmel végig fogságban tartom az övét.

– Ne így fogd fel, kérlek. Hanem inkább tekints erre az egészre úgy, hogy a valóságos közös életünk kezdete.

– Sehogy sem tekintek semmire. Itt maradok melletted!

– Annyira makacs, önfejű vagy – sóhajt fel, s magához von.

– Amiért kiállok amellett, akit szeretek? Akkor valóban, az vagyok, de ezt egy pillanatig sem fogok tagadni, hanem büszkén vállalom.

– Ideje aludni – nyom egy puszit a számra.

– Idekötözöm magam az ágyhoz, ha ezen múlik – jegyzem meg, mire a mosolya kiszélesedik.

– Szóval, ez kellett, ahhoz, hogy ezt elérjem? Hm, ha ezt előbb tudom... – csúsztatja a combomra a kezét, mire rácsapok, s hátat fordítok neki.

– Aludj, nagyfiú – bújok hozzá, s lehunyom a pilláimat.

Ajkait utoljára a nyakam bőrére nyomja, majd elhelyezkedik s már csak az egyenletes szuszogása az, amit hallok.

***

Harry felmordul mellettem, s jobban magához húz, ám az ajtónkon a kopogás csak egyre erősebbé válik. Kissé eltávolodok Harrytől, ő pedig a hátára fordul. Telefonján megnézi az idő, amely még csak hajnali három közeledését mutatja.

– Gyere!

Ordítja el magát, én pedig a párnába rejtem az arcomat, s megpróbálok visszaaludni. Hallom, ahogyan az ajtó nyitódik, Harry pedig felkapcsolja az éjjeliszekrényen levő lámpát. A takarót a derekamig húzza, s megmosolyogtat, hogy még ilyenkor is mennyire birtoklóan viselkedik.

– Mi van, Niall? – morogja.

– Sajnálom, de le kellene jönnöd – mentegetőzik a szőke srác, én pedig ismételten fordulok, s fel is ülök. Szemeimet nyitogatom, ám a fény szinte fájdalmasan hat rám.

– Hajnali három óra van! – mutat rá a dologra Harry. – Nem lehetséges, hogy nélkülem megoldjátok?

– Akkor nem jöttem volna fel – feleli Niall, majd rám néz. Harry követi a pillantását.

– Feküdj vissza, mindjárt jövök – nyom egy puszit a halántékomra, s feláll. – Mi a fasznak tartalak benneteket, ha semmit nem tudtok elintézni?

Úgy ahogy van, egy bokszerben hagyja el a szobát.

– Niall – szólok a srácnak, aki a válla felett néz rám, mielőtt is megfordulna teljesen. – Mi történt?

– Lea, aludj vissza, szükséged van a pihenésre – mosolyog rám, s követi Harryt.

Az ajtó becsukódik, én viszont kimászok az ágyból, s csak a békesség kedvéért rántok magamra egy rövidnadrágot. Hajamat áttúrom az ujjaimmal, bár jelenleg ez sem annyira érdekel. Szinte rohanok lefelé a lépcsőn, s a lépteim azonnal fel is keltik a jelenlévőket. Niall és Louis is rám néz.

– Mi az, hogy razzia van? – kiáltja el magát Harry. – Eddig is mindent megoldottál, most mi a problémád? Semmit nem találhatnak, semmi mocskos ügylet nincs a klubban.

Leérve meglátom a személyt, akivel Harry kiabál. Flor.

– Mi történt? – lépek közelebb, s Harry mellett állapodok meg. Kezemet a derekára kezem, mire kissé megnyugszik.

– Mondtam, hogy maradj fenn – veti oda dühös tekintettel, majd nemlegesen megrázza a fejét.

– Még mindig nem szófogadó? – Flor lenézően mér végig.

Harry közelebb lép, teljesen a nő fölé magasodik.

– Mit nem mondasz el?

– Ott a rendőrség a klubban, Harry, oda kell jönnöd!

Értetlenkedve nézek a kettősükre. Ha nem nőből lenne, nincs kétségem afelől, hogy már bőven megbánta volna, amiért idejött.

– Valamit kibaszottul titkolsz, és arra sem adtál magyarázatot, hogy honnan tudod ennek a háznak a címét!

– Most komolyan ilyen dolgokon fogsz kattogni? – nevet fel. – Harry, a klubod minden szegletét átvizsgálják, te pedig arra vársz választ tőlem, hogy honnan tudom egy kibaszott háznak a címét. Te tudod, én figyelmeztettelek. Emlékszel egyáltalán, hogy mikor voltál ott utoljára? Mert én már nem! Ez a … – mielőtt bármit is mondhatna, Harry még egy lépést tesz felé.

Megragadom a kezét, mielőtt még gondatlanul elkövetne valamit. Hátrál, hátrébb lép és elindul az emelet irányába. Szinte futólépésekben követem egészen a hálónkig, ahol a gardróbba ront be, s egy nadrágot kezd el felrángatni magán.

– Ugye nem akarsz odamenni?

– Elintézem és jövök vissza. Te pedig pihenj! – ránt át a fején egy pólót.

– Idejön, és már is elrohansz?

– Ne kezdjük a féltékenykedést – horkan fel, s a csizmáit is a lábain tudhatja. Megszünteti a közöttünk levő távolságot, egy csókot nyom a számra. – Sietek.

Ezzel már távozik is, maga után becsukva a szoba ajtaját, s már csak a bejárat csapódására eszmélek fel.

61. Fejezet*Érzelemmentesség

Hasamra fordulok a hátamról, s kinyújtóztatom a végtagjaimat. Harry egy kisebb nyöszörgés után a másik oldalára fordul. Keze eltűnik rólam, én pedig kinyúlok a telefonomért, ami már fél tizenegy múltát mutatja. A készüléket visszahelyezem a helyére, s kimászom az ágyból. Hallom, hogy Lotti már ébren van, s nem kétség, hogy a fiúkon lóg, akik ezt a kissé éles hangot kicsalják belőle. Csodálkozom, hogy Harry még mélyen alszik, de azt hiszem, hogy rá fér a pihenés, így csendben osonok a fürdőbe, hogy a reggeli gyors teendőimet el is tudjam végezni.

A gardróbban a vállfákat ide-oda tologatom, s az új ruháimmal kezdek el barátkozni. Pár darab ismerős, mivel a másik birtokon is volt, de az árcédula még rajta lóg, így egyértelmű, hogy Harry még egy darabot beszereztetett belőlük. Egy egyszerű, csipkézett nadrágot, s hozzá egy topot választok, majd pár kiegészítőt is magamra aggatok, és a szandálomat is fel kapom.

Harry még mindig az ágyon elterülve szuszog, a takarót a lábai között szorítja, s öleli azt. Haja kócosan mered minden felé, az arcába is egy jókora tincs lóg, melynek a vége meg-meg mozdul, ahogyan kifújja a levegőt. Elmosolyodok, ám kifelé is indulok, hogy még szót tudjak váltani Niallel.

– Jó reggelt – köszönök az étkezőasztalt körülülő társaságnak.

– Azt hittük, hogy ma már le se jöttök – nevet fel Louis, s beleiszik a kávéjába.

– Harry még alszik – ennyit mondok, s Gemma mellett helyet is foglalok. Lotti arcára egy puszit nyomok, mire maszatos szája egy mosolyra húzódik.

– Hogy vagy?

Felpillantok Gemre és biztatóan egy mosoly kíséretében bólintok.

– Remekül, kialudtam magam, de a hasam felébresztett.

Elemelek pár gyümölcsöt, s sajtot is. Poharamat feltöltöm narancslével és csendben nyammogni kezdek a reggelimen. A többiek olykor felnevetnek, a fiúk Lotti agyát húzzák mindenféle aprósággal, míg a kislány kioktatóan válaszol nekik, miközben a reggelijét falja be.

Tekintetem a szőke rácra vándorol, aki a kávés csészéje mögül pillant rám, így a tekintetünk összeakad. Megfogom az én üres csészémet, s azzal a kezeim között indulok a konyhába, tea készítés ürüggyel, de remélem, hogy Niall veszi a lapot, és utánam ered, amíg a védelmezőm mély álmaiban él.

A forralóba vizet öntök, s be is kapcsolom, majd az ajtón be is lép Niall az ő saját csészéje társaságában. Mellém áll, én pedig megfordulok, s háttal a pultnak támaszkodok.

– Te rólad még miért nem tud Harry?

– Mire gondolsz? – szalad ráncba a homloka, s szemben velem állapodik meg.

– Ne nézz hülyének, tudod, hogy miről beszélek. Mindent kiszúrt, mindenről tud, nincsenek titkok előtte, lehetetlenség, hogy a te valós kilétedről és, hogy miért is vagy itt, nem tud.

– Harry egy okos férfi, aki minden emberén rajta tartja a szemét – ért egyet velem Niall. – Soha nem említettem neked, hogy ő nem tud arról, hogy miért is vagyok itt.

– Tessék?

– Lea, egy szóval sem mondtam...

– Igen, hallottam, de te folyamat hangoztatod, hogy miért is vagy itt, hogy miért is jöttem én ide.

– Nem mondta a szemeimbe, hogy tudja, és még élek is, emiatt kételkedem benne, hogy tudja a kilétemet, de viszont ismerem. Nem létezik, hogy ennyi idő alatt nem jött rá a dologra.

– A bizalmasa vagy, tegnap is téged hívott.

– Ezt vele kellene tisztáznod. Mármint ne úgy kezd, hogy 'hé, tudtad, hogy Niall is azért van itt, amiért én?'... Nincs kedvem a cápák között kikötni.

– Te köpted be Nicot?

– Én? – hitetlenkedve mered rám. – Ne beszélj hülyeségeket, ennél te is értelmesebb vagy. Soha, senkit nem árulnék el.

– Még is Harryt ennyi idő után képes lennél!

– Ilyet se említettem.

– Niall – kiáltok szinte fel, miközben megfordulok, és felöntöm a csészét vízzel. – Beszélnél végre egyenesen?

– Nem kell tartanod tőlem, rendben? – magához von, s megölel, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel. – Olyan vagy, mint egy elszánt maffiafeleség. Csinosan felöltözve, tettre készen a szeretett férfiért. Meg mondom őszintén, hogy az első pillanatban tudtam, hogy ez a feladat nem neked való. Az elő percben, ahogy találkoztatok már az övé voltál.

Elvigyorodok, s elszakadok a sráctól, hogy minimális cukorral ízesítsem be a teámat. Az ajtó nyitódik, én pedig oda is kapom a fejem. Harry már tökéletes külsővel, kipihent arccal lép be a helyiségbe.

– Reggelt – mormolja mély hangján. Niallel kezet fog, a szöszi ki is slisszol a konyhából, míg Harry felém közeledik. – Szia – mosolyog le rám, míg derekamnál fogva magához húz.

– Szia – nyomok egy puszit a szájára.

– Nem szeretem, amikor nem vagy mellettem.

– Sajnálom, éhes voltam.

– Minden meg van bocsájtva – simítja kezét a hasamra, majd a nyakamba csókol. – Milyen csinos vagy.

– Hát köszönöm, azt hiszem – fordulok vissza a teám felé, mire Harry a gőzölgő csészét a kezébe veszi könnyedén, míg a másik kezével az enyémét fogja meg.

– Menjünk vissza reggelizni.

Louis és Liam már nincs az asztalnál, Lotti a televízió előtt ülve egy mackót szorongat, s mesét néz, míg Gemma kényelmesen reggelizik Niall társaságában. Helyet foglalunk. Én ugyan ott, ahol az előbb is ültem, Harry pedig mellém. Tölt magának kávét, s az asztal felhozatalát kezdi el szemlélni.

– Remélem, hogy végre normálisan telt az éjszaka – mondja Gem. – Jó látni végre a kipihent arcodat. Eléggé frusztráló volt a nyomott képed látványa reggelente.

– Azt hiszem, hogy te is elég frusztráló vagy – mormogja Harry, míg a tányérját megpakolja. – De igen, végre, hosszú idő után először kipihentem magam. Ki kell használnom, amíg tehetem.

– Miről beszélsz? – Niall is csatlakozik a beszélgetéshez, míg én egy újabb szőlőszemet dobok a számba.

– Lea állapotos és, amint megszületik a baba, nem lesz egy perc nyugtunk sem.

Niall tekintetét magamon érzem, de én most kerülöm a szemkontaktust.

– És ezt csak így közlöd? – kerekednek el Gemma szemei.

– Mit kellene csinálnom? Díszvacsorát tartani?

– A gyerekedről beszélünk! A fenébe, nagynéni leszek végre! Ne beszélj úgy, mintha egy kiló kenyeret emlegetnél – fenyegeti meg Gemma a bátyját, mire elnevetem magam.

– Ne aggódjatok, tegnap, amikor elmondtam neki, nem volt ennyire érzéketlen – simítom tenyeremet a combjára az asztal alatt, mire zöld szemei rám villannak.

– Ez a szerencséje – sóhajt fel mellőlem Gem. – Gratulálok – vigyorogva húz egy ölelésbe.

Azonnal fecsegni kezd minden féléről, mint tapasztalt édesanya, én pedig vigyorogva igyekszem befogadni a hallottakat, ám az információ mennyisége, és a témák hirtelen váltakozása megnehezíti ezt. Harry odaveti a testvérének, hogy azért levegőt is vegyen, mire a lány csak leinti, s hasonló lelkesedéssel folytatná, ha a csengő hangja nem zavarná meg a boldog társalgást.

Érdeklődve figyelem, ahogyan Isabella, pár tiszt kíséretében lép be a ház falai közé. Harry mereven áll mellettem, kezeit a nadrágja zsebébe dugja, s megvárja, míg mindenki belép, s az ajtó becsukódik.

– Igazán takaros kis ház – pillant körbe Isabella. – Lea, milyen régen volt szerencsénk találkozni. Őszintén meglep, hogy még mindig itt látlak. A helyedben már biztosan messze járnék.

– Miért jöttél, Bella? – mordul rá Harry, mire a nő rá kapja a tekintetét.

– Beszélhetnénk négyszemközt?

Harry biccent, ám megragadja a kezemet és maga után húz. Bella nem tetszetős hanggal reagál a jelenetre, de én csak a férfit követem. A folyosó végén egy irodába térünk be, s engem az asztal mögött elhelyezkedő, igazán kényelmes székbe vezet. Leülök, ő pedig az asztalnak dől háttal, karba fonja a kezeit, s türelmesen várja, hogy Isabella becsukja maga után az ajtót.

Még nem voltam idebenn, de meglehetősen sötétnek, gyér lámpa fényével ellátott helyiségről beszélünk. Egy kisebb ablak van mindössze a könyvespolccal körbevett szobában. Közepén egy nagy méretű asztal, melyen tökéletes rend uralkodik, ahogyan a helyiség más részein is. Pár dísztárgyon, egy tucat könyvön kívül nem igazán lehet mást felfedezni.

– Úgy látom, hogy igen nagy kettőtök között a bizalom.

– A kapcsolatunk mélységeit jöttél tanulmányozni? Mert akkor a kifele vezető utat már tökéletesen ismered.

– Nyugalom Harry – nevet fel a nő, és járkálni kezd a falak között. – Tegnap éjjel égve találták a szerény jachtodat.

– Valóban?

– Van sejtelmed, hogy mi is történhetett? – emel le egy képet, amely a könyvek előtt kapott helyet.

– Nem tudom. Biztosan valaki nem szimpatizált vele – feleli könnyedén Harry, s a zsebeibe süllyeszti a kezét. Zakóját így kissé hátrább tolja, bokáit pedig keresztezi. Nyugodtság árad belőle, míg belőlem inkább az idegesség.

– Nem égett le az egész – fordul felénk. – Így jelenleg nyomozás folyik az ügyben. Még mindig nem rémlik, hogy kik is akik ennyire ártani szerettek volna?

– Valószínű, hogy egy véletlen baleset.

– Kétlem, hogy a golyónyomok, a vér és a benzin véletlennek bizonyul. Ne nézzük egymást madárnak, elég régóta ismerjük egymást.

– Nem nevezném komoly ismeretségnek azt, hogy ellenem nyomoztok már hosszú ideje. Hozzáteszem, hogy hasztalanul.

– Egyszer mindennek vége szakad, és a te szerencsepiramisod is apránként, de omladozni kezd.

– Ennyire rá értek, hogy feleslegesen idáig kiutazok és ilyen hülyeségekkel traktáltok? Sajnálom, de itt a családom, nem érek rá ilyen mélyenszántó gondolatok hallgatására.

– Valahogyan nem érzem, hogy annyira megrendítene a hajódon okozott kár.

– Mindent lehet pótolni.

– Ha esetleg Leát veszítenéd el, őt is ilyen könnyen pótolnád?

Nagyot nyelek a kérdés hallatná, s Harryre pillantok, akinek tökéletesen rálátok az oldalprofiljára. Állkapcsa megfeszül, s farkasszemet néz Isabellával.

– Felesleges ostobaságokat beszélsz. Leával semmi sem történhet, amíg itt vagyok!

– Éppen ez az, egyszer mindennek vége szakad – sóhajt fel drámaian a nő. – Mindenesetre a nyomokat a laborban kivizsgáljuk, és komolyan megütöd a bokádat, ha a vér vagy bármi más rád tereli a gyanút.

– A saját hajóm, eléggé abszurd lenne, ha semmi hozzám köthető dolgot nem találnátok. Most pedig, kérlek, hogy távozz, nincs időm ilyen ostobaságokra.

Harry elrugaszkodik az asztaltól, s kitárja az ajtót.

– Örülök, hogy újra találkoztunk – néz rám Bella. – Csak remélni tudom, hogy belátod nem itt van a helyed, és eltűnsz innen, mielőtt a süllyesztőbe húz magával.

Ezzel hátat is fordít nekem, s kisétál a szobából. Harry kilép a helyiségből, és figyeli, végig szemmel kíséri a nő és a társai távozását. Az ajtó hangosan jelzi, hogy magunkra maradtunk újra. Harry visszalép az irodába, mögötte pedig Louis és Liam siet be, akik be is csukják az ajtót.

– Küldjetek pár embert a rendőrség laborjába, és minden nyomot, ami a hajóhoz köthető, és hozzánk, tüntessenek el! – adja ki parancsa, mire a két srác már indul is teljesíteni a feladatot.

Felállok és Harry elé lépek, aki a derekamra simítja a kezét, s lágy csókot hint az ajkaimra.

– Nem szeretném, hogy elhagyd a házat kíséret nélkül, rendben? – bólintok, s viszonozom az ölelését.

60. Fejezet*Napsütés a borús időben

Justin Bieber - Cold Water

Harry szemszöge

Oldalra pillantok, s Leát közelebb vonom magamhoz. Niall még mindig éberen vezet, míg a lány hozzám simul, fejét pedig az ölembe fekteti. Tudom, hogy kérdések ezrei kavarodnak benne, hiszen kíváncsisága kielégíthetetlen, ám meglehetősen furcsa, mióta kilépett a rendelő ajtaján. Szótlan, néha elmosolyodik, de ennek okát sem osztja meg igazán velem. Szerencsére amiatt megnyugodhatok, hogy rendben van. Az orvos furcsa módon nem adott semmilyen nyomtatványt, persze azonnal szóvá is tettem, mert a saját szemeimmel akartam látni az eredményt. Lea leintett annyival, hogy fogadjam el, minden rendben van vele, s már csak haza szeretne menni.

Kisimítom arcából a haját, mire megragadja a kezemet, és egy puszit nyom rá. Úgy fordul, hogy fel tudjunk nézni rám, de nem szól. Semmit sem mond, mindössze néz, felnyúl, s borostás arcomon végigvontatja az ujjait, majd az ajkaimat szemeli ki magának. Most rajtam a sor. Megfogom a kis kezét, s tenyere ellen nyomom a számat. Elmosolyodik, amely az egyik utcai lámpának köszönhetően mutatkozik meg a számomra. Hüvelykujjam végigsiklik alsó ajkán, s a kissé kidugott nyelvét is érinti. Elmosolyodok én is, se felsegítem. Lábait az enyéim között lógatja le, míg teljesen nekem simul. Valószínű, hogy pár nappal ezelőtt még figyelmeztettem volna a biztonsági öv használatára, de most hagyom, hogy egyszerűen a forróság érdektelenségével fedje el fél testemet.

– Hova megyünk?

Halk hangon beszél, már szinte fülelnem kell, hogy meghalljam a szavait.

– Gemmáért és Lottiért.

– Jól vannak, ugye? – kapja rám a tekintetét, míg ujjai az ingem anyagát gyűrik össze.

– Igen, baba, ne aggódj, minden rendben velük. Louis és Liam velük van, és amíg vizsgáltak beszéltem velük.

– És hova megyünk utána?

– Soha nem fogsz ki a kérdésekből, igaz? – mosolyodok el, s egy kusza kincset a füle mögé tűrök, mire felmordul, s beletúr a hajába. Utálja, ha a füle mögött van a haja, igen.

– Még csak most melegszek be – vigyorog, s szívemet valóságos melegség önti el a látványnak köszönhetően.

Egy gyors puszit nyomok a szájára, bár már hiányzik a csókja, még is csak ennyit adok, majd az ölelésembe vonom, s kipillantva megfigyelem, hogy merre is járunk. Niallel a tekintetünk találkozik a visszapillantóban, de pár másodperc után vissza is pillant az útra.

– Maradj itt Niallel, rendben? – nézek Leára, aki már leemelte a lábait rólam.

– Harry...

– Minden rendben lesz. Pár perc és itt vagyunk, rendben? – nézek a szemeibe, biztatóan elmosolyodok, s el is hagyom az autót. Magam után be is csapom az ajtót, s magára hagyom Niall társaságában. A szélvédőn még benézek, de csak Niall arcát látom, ahogyan engem figyel.

Lea szemszöge

– Elmondta Harry – töri meg a csendet Niall, ahogy az épület ajtaja mögött eltűnik Harry. Felsóhajtok, fejemet hátrahajtom, s kissé lejjebb csúszok az ülésen. – Én annyira sajnálom!

– Nem te tetted, vagy ismételted meg... – motyogom. – Minden rendben Niall.

– Ne mondd, hogy minden rendben, mert ez hazugság! – fordul hátra a két ülés között. – Már rég a bolygó másik felén kellene lenned.

– Megmondtam, hogy nem hagyom itt Harryt – ellenkezek azonnal.

– Nézd meg, hogy hova is jutottál, Lea.

– Túl élem, az elsőt is túléltem. Mások sokkal rosszabb helyzetből álltak fel – nyelek egy nagyot, ahogy elcsuklik a hangom. – Rendben lesz minden, most már minden rendben lesz.

– Ne legyél ilyen kicseszett naiv! Tudod jól, hogy vissza fognak térni. A srácok keresik már őket, de még semmi hír feléjük. Ezt Harry terepe, de senki sem tudja, hogy mióta vannak itt pontosan, és, hogy Henry kitől tudta meg a valósi kilétedet! Nem kispályások, és nem fognak kétszer átgondolni semmit.

– Nem fogom magára hagyni Harryt – ismétlem meg magam.

– Együtt fogtok meghalni, ha ezt az őrültséget folytatjátok.

– Milyen őrültséget folytatunk? – nézek rá összeráncolt homlokkal. – Elmegyünk innen.

– Igen, ma éjszakára, holnap Gemma és Lottie pedig elutazik egy egész díszkísérettel és téged is fel akar tenni egy gépre, aztán megkeresni Lukeot és Henryt!

– Mi van? – kiáltok fel szinte, elkerekedett szemekkel meredek az arcára, amit az utcai lámpák világítanak meg mindössze. – Mi a fenéről beszélsz? Ez őrültség! Nem, nem.. – rázom nemlegesen a fejemet, s kiszállok nagy sebességgel az autóból.

– Lea, állj meg! – száll ki ő is utánam, s pár lépést követően meg is ragadja a kezemet. – Elment az eszed? Harry ki fog térni a hitéből, ha csak így önfejűen közlekedsz. Gondolkozz már egy kicsit, hol a fenében van a megfontolt lány, aki nem keveri össze a munkát az élvezetekkel.

– Ez már régen nem munka, ahogyan nem is egy ócska élvezet!

Niall magához ránt, s szorosan megölel. Karjaiba borulok, könnyeimnek utat engedek, és ujjaimmal felsőjének anyagát keményen markolom. Végigsimít a hátamon és nyugtatni próbál, de ne igazán éri el a célját. Már tagadni sem tudnám, s nem is akarom, hogy Harry a mindenem lett a furcsa modora, a kemény szavai, s tettei ellenére is. Már múltkor is hangoztattam neki, s reménykedtem, hogy ő is már feladta azt, hogy a rácsok mögött lássa a férfit. Hittem benne, hogy tényleg már jó barátja.

– Mi folyik itt?

Harry hangja ragad magával. Hirtelen válok el Nialltől és nézek az értetlen arckifejezéssel álló férfira. Lotti a kezeiben pihen, s laposakat pislog, ami nem meglepő, hiszen már igen későre jár. Letörlöm a könnyeimet, egy mosolyt varázsolok az arcomra, s közelebb lépek.

– Szia, nagylány – simítom meg az arcát, ő pedig már is nyújtózkodni kezd felém. Boldogon veszem át, s indulok is el vele az autó irányába. Oldalasan ül rajtam, fejét a mellkasomra dönti, s már le is hunyja szemeit, amint teljesen kényelembe helyezem magunkat.

Kipillantok az ablakon, s látom, ahogyan Niall és Harry beszélnek. Utóbbinak megfeszül az állkapcsa, amelynek már sokszor voltan szemtanúja, talán túlságosan is sokszor. A kislány kezecskéjét simogatom, egyenletessé vált szuszogását hallgatom, de a tekintetemet egy pillanatra sem szakítom el a két férfitól. Harry biccent, majd megjelenik Gemma is két bőrönddel. Niall azonnal odasiet, elmarja tőle a táskákat, s a csomagtartóhoz megy. Most vele vált pár szót Gem, mire a lány mosolyogva bólint, s mind a ketten elindulnak felénk. Gemma előre, míg Harry mellém csúszik be.

– Minden rendben? – néz rám a lány, én pedig bólintok.

– Csak fáradt vagyok.

Biccent, s megsimítja kislánya lábát, majd teljesen előre is fordul.

– Már nem sok idő, és aludhatsz – informál Harry, míg Lottit kiveszi az ölemből és a sajátjába teszi. A kislány mocorogni kezd, de a nagybátyja párszor megsimogatja az arcát, mire meg is nyugszik, s visszatér az álmaiba.

Közelebb húzódok, Harry pedig az oldalának von, s engem is átölel. Elmosolyodom a hármasunkon, még ha Lotti nem is a saját gyermekünk, akkor is ez a pillanat napsütés a borús időben.

*

Fogalmam sincs, hogy az autóút milyen hosszúnak is bizonyul, de Harry szavai értelmét vesztik, mert jó ideig Niall csak vezet ki egyenesen a városból bennünket. Mögöttünk egy másik autó jön, amelyben Louis és Liam ül. Már szinte elzsibbadt mindenem, ahogy Harrynek dőlve próbálom átvészelni, Niall külvárosi házához az utat.

– Lassan több mint három órája megyünk – jegyzem meg halkan.

– Már ott vagyunk – feleli Niall, és felhajt egy földes, kissé döcögős útra.

Kiegyenesedem, amíg teljesen el nem érjük a házat. Ezt is, mint a másikat hatalmas kerítés veszi körbe, s belül hasonlóan egy kastélyméretű villa pillant vissza ránk. Kétlem, hogy ez Niall tulajdona lenne.

Leparkol közvetlen a bejárat elé Niall, mögöttünk is hasonlóan tesz a két fiú, én pedig ki is mászok sietve az autóból. A közelben nem láttam más birtokot, s ez kissé frusztrál, de nem teszem szóvá. Mielőbb szeretnék egy zuhanyt venni, és alvás előtt még pár kérdésemre választ kapni Harrytől.

Gemma is kiszáll, a kislányát átveszi a testvérétől, s Niall mellé siet, aki kiemeli a csomagokat. Együtt indulnak meg befelé és én is így teszek, míg Harry, a másik két sráchoz lép. Belépve a tágas nappaliba azonnal megállapítom, hogy hasonlít a palermói ház stílusához, s még jobban egyértelművé válik, hogy ennek a háznak semmi köze nincs Niallhöz.

– Jó éjszakát, mi felmegyünk – lép hozzám Gem, s egyik karjával megölel. – Kitartás, rendben?

– Igyekszem – ölelem vissza, s egy kis puszit nyomok alvó kislánya arcára.

Niall után fel is mennek a lépcsőn, aki a bőröndjeiket viszi. Hirtelen megperdülök a tengelyem körül, s már lépek is, így Harry lábát sikeresen megtaposom.

– Ne haragudj, nem hallottalak – magyarázom, s visszalépek egyet.

– Menjünk fel – ragadja meg a kezemet.

Még a vállam felett konstatálom, hogy Liam bezárja az ajtót, s levetődik Louis mellé a kanapéra, aki a televíziót kapcsolja be és az xboxot. Cipőstől a lábukat az asztalra helyezik, és elkényelmesednek.

– Ők nem alszanak?

– Nem érdekel, hogy mit csinálnak, csak az, hogy végre kettesben legyünk – mormolja. – És, hogy ne igyanak.

– Van alkohol a házban?

– Nincs, de sose lehet tudni. Ne is ezzel foglalkozz, kérlek.

– Tessék? – vigyorodok el.

– Ne szemtelenkedj – csapja meg kissé a fenekemet és bevezet egy hálószobába.

Feloltja a villanyt, s azonnal el is kezd megszabadulni a ruháitól. Mindössze egy bokszer alsóban lép beljebb, s követ engem.

– Oké, eléggé bizarr, hogy mind a kettőnknek vannak itt ruhái. Harry, mióta állsz készen egy ilyenre?

– Azt hiszem, hogy mióta megismertelek – mormolja. – Nem érdekel, hogy velem mi történik, de téged biztonságban akarlak tudni.

– Ez ostobaság, mert, ha bármit bajod lenne, már is nem lennék jól, Harry! – lépek elé, s kezeimet a mellkasán csúsztatom fel.

– Kezdünk kissé átállni a nyálas párok közé – vigyorodik el. – Menj, zuhanyozz le, utána én is – nyom a homlokomra egy csókot.

Megfogom a kezét, s magam után kezdem húzni, de megállít. Felé fordulok, s kérdő pillantásommal illetem.

– Menj egyedül, jobb lesz így.

– Inkább ne hoztál volna ide akkor, hanem elengedtél volna – suttogom, s hátrahagyom. Talán most először érem el, hogy ezzel a pár szóval belé fojtsam a szót.

Magam mögött bezárom az ajtót, sietve megszabadulok a ruháimtól és állok be a forró zuhany alá, a kusza gondolataimmal. Egyszerre kavarodik bennem a boldogság és a gyűlölet érzése. Arcomat a vízsugár felé fordítom, s hagyom, hogy teljesen, minden szennyet lemosson rólam, s a lefolyóban képletesen tényleg minden eltűnjön, ha az emlékeimben örökké élni is fog.

Hajamat is alaposan megmosom, ahogyan minden bőrfelületet is, mielőtt elhagyom a párás kabin közegét. Testem, s a hajam köré is egy törülközőt csavarok, majd a mosdóhoz lépek, s megmosom a fogaimat is. Nem sokáig szöszölök, mert tényleg vágyom már az ágy kényelmére. Felkapom a ruháimat, majd a nadrágom zsebében turkálni kezdek, s amint megtalálom, amit kerestem, a pultra helyezem jól észrevehető helyre.

– Mehetsz – mondom Harrynek, aki eddig az ablaknál állt, és kifelé bámult. Felém fordul, bólint, s el is siet mellettem.

A gardróbban egy bugyit veszek magamra és egy bővebb felsőt, amelyet Harry térfeléről kapok le. Hajamat áttörlöm, de a már jól ismert, s lassan megszokott meleget szem előtt tartva mindössze ennyit engedek meg magamnak. A tökéletesen bevetett ágyhoz lépek, s elnyúlok rajta.

Hallom, hogy Harry is elzárja a zuhanyt. Ő sem sokat időzött alatta, ami nem lep meg igazán. Az viszont, hogy talán fél perc sem telik el, s kiront az ajtón kezében az én általam otthagyott fényképpel, meglep.

– Mi ez? – a kezében tartott papírra mered, s pár lépéssel meg is szünteti a közöttünk levő távolságot.

– Egy fénykép? – ülök fel közben, mire lerogy az ágyra.

– Ez az, amire gondolok?

– Nagyon úgy tűnik.

Hatalmas ujját végighúzza a kis fotón, száját mosolyra húzza, de hirtelen abba is marad. Kíváncsian nézek rá, mire nagyot nyel, s felém fordítja a fejét.

– Enyém?

– Egy hónapos, igen, a tied, lehetetlenség, hogy másé legyen, de Henry használt óvszert – mondom ki egy szuszra az egészet, s visszahanyatlok az ágyra.

A név hallatán mélyen magába szívja a levegőt. A kis fényképet a pénztárcájába helyezi, majd azt hanyagul visszadobja az éjjeliszekrényre, s feláll. Hagyom minden szó nélkül, hogy a ruháihoz menjen, s egy bokszert rángasson magára. A földre ejti a törülközőt, majd a villanyt oltja le a fürdőben és már be is mászik mellém.

– Trehány vagy.

– Nem érdekel – von magához, s a még lapos hasamra simítja a kezét. – Boldoggá teszel.

– Te is engem – mosolygok rá, bár nem látja a sötétségnek köszönhetően. – De ettől még felelned kell a kérdéseimre.

– Valahogy gondoltam – nevet fel, s most tényleg némi jókedv is kihallatszik belőle. – Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni tőle – vált már is komolyra másodpercek töredéke alatt.

– Ne boncolgassuk, hogy kinek mi a hibája, kérlek. Csak nem értem, hogy, s mikor jelent meg ő mellettem. A házban még te voltál, ez teljesen biztos. És miért nem beszéltél még róla? És az apád?

– Lassabban baba – ad egy kis puszit, s felsóhajt. – Én sem tudtam róla, ahogyan Gemma sem. Nem tudtuk, hogy létezik Henry. Anyát már elég korán elvesztettük, apám ellen pedig fellázadtam. Nem igazán egyeztem meg a véleményeink, ő pedig nem viselte el, és eléggé megnehezítette az életemet. Mondhatjuk, hogy maga után akart, hogy én vezessem tovább az üzleteit. Szerintem annyi elég, ha azt mondom, hogy ő még mocskosabb dolgokban volt benne, mint amikben én vagyok. Egyszer kijelentette részegen, hogy megöl, ha nem veszem át a helyét, mert nem hozhatok szégyent a fejére. Én már akkor is ismertem Louis és Liamet. Ők tudnak erről egyedül, meg már Niall is. És, amit mindig is tudtam, ha valaki dühből támad, előbb sérül meg, mint a másik fél. Apám dühből jött nekem, a sokadik megtagadásomnál, s a rám fogott fegyvere elsült, de nem engem talált el a golyó, hanem őt a dulakodás közben. Akkor is már a megvolt a szervezetem alapja, de soha nem lőttem le senkit, ő volt az első. Ott hagytam, már akkor rengeteg vért vesztett, abba voltam, hogy meghalt, egészen eddig.

– És Henry?

– Fogalmam sincs, hogy ő hol nőtt fel, de megmondom őszintén, hogy válaszokra sem lesz ideje, mert előbb fojtom meg a saját kezeimmel – mellkasának döntöm a homlokomat, ő pedig a nedves hajamba túr, s csókot hint rá. – A konyhába, amikor lementem vízért. Akkor történt. Van kintről, a birtok végéből is egy bejárat a föld alatt húzódó pincébe, de le volt zárva, és ott is volt mindig emberem a közelben.

– És mi történt?

– Ezek a férgek tudták, hogy nem sokra jutnak, hacsak el nem kábítanak, így hátulról csaptak le rám, utána meg a hajón tértem magamhoz, a leeresztett medencében. Tudtam, hogy ott vagy, elmondta az a féreg, hogy Henry odalenn van veled – hallom, ahogyan egy nagyot nyel. – Semmit sem tudtam tenni, kibaszott tehetetlen voltam. Utálom ezt az érzést.

– Kétlem, hogy sokszor megtapasztaltad.

– Valóban ezelőtt még soha, de éppen elég volt, ahhoz, hogy tudjam, ennyi elég is volt belőle. Megtalálom ezeket a mocskokat, és megbánni sem lesz idejük a tetteiket.

Simít végig az arcomon, majd ismételten a hasamra, a pólója alá vezeti a kezeit, s teljesen magához ölel szorosan.